Ötszázmillió forintos licencdíj
Két év múlva Budapesten rajtol a Dakar-rali
Két év múlva a budapesti Hősök teréről rajtol el az autósport egyik legnézettebb viadala, a Dakar-rali - írta csütörtökön a Népszabadság.
2008.01.03 06:51Népszabadság
A kormányt képviselő Ujhelyi István államtitkár erről még december elején írt alá előszerződést Párizsban.
"Miután a kormány - egy a verseny hasznát igazoló tanulmány megismerése után - garanciát vállalt a több mint ötszázmillió forintos licencdíjra, december 6-án aláírhattuk az előszerződést Párizsban. Ezt követően már csak a technikai részletek vannak hátra a megállapodás véglegesítéséhez" - nyilatkozta a lapnak Ujhelyi.
A Dakar rajtjogának megszerzéséről szóló tanulmány kimutatása szerint előnyös lehet Magyarország számára a befektetés. A versenyt indító város neve a célállomással együtt megjelenik a verseny adott évi nevében és a Dakar logóján.
A rajt helyszínének nemcsak az elnevezés szempontjából van kiemelt jelentősége az útvonal által érintett városok között, hanem a rajtot (a Dakar terminológiájában "Grand Départ") megelőző több előkészítő nap kiemelt médiafigyelme miatt is, amelyeken a versenyzők is kötelezően részt vesznek. A technikai előkészítő napokat Budapesten, a Syma Csarnokban tartanák.
Az előzetes tanulmány szerint "kedvező rendezési forgatókönyv" esetén a bevételek meghaladhatják az egymilliárd forintot, míg kedvezőtlen szcenárió esetén is legalább 780 millió forint bevétellel lehet számolni. A kiadások 300-400 millió forint körül mozoghatnak majd, ehhez azonban hozzá kell még adni a "Grand Départ" licencdíját, ami (2,2 millió euró) 552 millió forint.
A tanulmány megjegyzi: a legkedvezőtlenebb forgatókönyv esetében a magyar államnak kell 226 millióval kipótolnia a költségvetést. Úgy tudjuk azonban, hogy a kormányzatban ezzel a lehetőséggel nem különösebben számolnak - az általános álláspont az, hogy a legrosszabb esetben is nullszaldóval zárhat a program, ami a nemzetközi médiafigyelem miatt nyereségesnek lesz mondható - írja a Népszabadság.
Kapcsolódó írások:
- Dakar A-tól Z-ig
- A Dakar 30 éve
- Dakar-jubileum: megrendezik a mauritániai szelektív szakaszokat
- Carlos Sainz meg akarja nyerni a 2008-as Dakart
- Fizikai és mentális felkészülés a Dakarra
- Dakar 2008: három katonát öltek meg Mauritániában
- Rutinos rókák, színészek, sportolok színes hada a Dakar 2008-on
- A Dakar 2008 nagy esélyesei
- A Parlament előtt búcsúztatják a magyar Dakar-versenyzőket

A nagy Elvis Presley, ahogyan lánya látta
Lánya, Lisa Marie szemén keresztül mutatja be Elvis Presleyt egy új kiállítás, amely a legendás énekes halálának 35. évfordulója alkalmából nyitotta meg a kapuit.
Tartalmas zöldség sajttal ízesítve
Könnyű és fincsi: a padlizsán sajttal az igazi!
Ízletes, könnyed, sós-édes finomság
Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?

Görög csődről suttognak az Eurogroupnál
Egyáltalán nem lehetetlen Görögország csődje, a súlyos adósságválsággal küszködő állam akár már márciusban fizetésképtelenséget jelenthet az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának, az Eurogroup (eurócsoport) vezetője szerint.
Plusz nyugdíj a 107 éves néninek
Megtalálták a nagypapi bankbetétjét - 1882 óta dolgozott a pénz
Többet termelnek, mint amennyi elfogy
Csökkenhet a cukor ára
A többség tehernek érzi a volt drachmásokat
A németek kidobnák a görögöket az euróövezetből
Növekszik a szakemberhiány
Egyre kevesebb az orvos Németországban
Jól megy
Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
Jól jön majd a kényszergazdálkodás
Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban

6 egyszerű étel - finom és könnyű vele fogyni!
Éhezni nem kell, de iktassuk ki a zsíros, nehéz, hizlaló ételeket étrendünkből! Néhány ízletes étekkel könnyebben fogyásnak indulunk, és az ízük sem utolsó.
Ötéves recept-terv készül
Milyen ételek kellenek az egészséges öregkorhoz?
Rátesz egy lapáttal, ha a családban is előfordult
Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?
Napi horoszkóp - 2012. február 5.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Meghökkentően megnőtt a fertőzések száma
Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...

Depardieu Strauss-Kahnba öltözik
Abel Ferrara amerikai rendező megerősítette, Gérard Depardieu francia színészre osztja Dominique Strauss-Kahn egykori IMF-vezér szerepét készülő új filmjében.
A karakterszínész 82 éves volt
Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost
Kiállítják a Royal Society kincseit
Fehéren, feketén a 17. századi londoni élet és halál
A náci megszállás alatt veszett el a hangszer
Lezongorázták: visszatért hazájába az eltűnt pianínó
Meddig terjed a szólásszabadság?
Szex a könyvtárban? - Seattle-ben nem gond
Idén lenne 67 éves
Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt

Egyre több a koccanásos baleset
Az ország közútjai havasak, csúszósak, ezért egyre több a koccanásos, de személyi sérüléssel nem járó baleset.
Keresik a tiszaföldvári férfit
Két napra bérelt autót: azóta sem látták
Lecsúszott az útról
Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
Késések a miskolci vasúti vonalon
Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen

Széthavazta a katasztrófavédelem hétvégéjét a zord idő
A hideg idő és a havazás miatt több mint ötszáz esetben kellett beavatkoznia a katasztrófavédelemnek, negyvennégy embert kellett kitelepíteni az otthonából, illetve csaknem háromszáz embert szabadítottak ki elakadt járművekből.
Nem tudták megmenteni
A saját lábán ment a kórházba a szíven szúrt férfi
Halál az 1-es mentén
Napok óta halott férfira bukkantak az erdőben
Javult a helyzet
Már csak kicsit késnek a vonatok a hó miatt
13 hajdú-bihari településen lett lakat a hó
Elhavazta a tanítást a fagy
A saját udvarán halt meg
Végzett a fagy egy mosonmagyaróvári férfivel
Tragédia Debrecenben
Elszenesedett test a romok között - Elégett egy hajléktalan
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:37 Magyar-román hokiliga - a Miskolc jutott a döntőbe
- 21:25 Lesodródott a kocsival - szörnyethalt az idős asszony
- 20:41 Koszovó felosztása a "jelenlegi legjobb megoldás"?
- 19:57 Széthavazta a katasztrófavédelem hétvégéjét a zord idő
- 19:38 A jobbikos "nem kér a zsidókból": lenácizta Izraelt Gyöngyösi
- 19:16 0-3-ról állt fel Manchester United
- 18:48 Két baleset: szétcsúszkálták az utakat Fejér megyében
Ardex Kft.IT rendszermérnök
NETvisor Zrt.Kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Amikor a nyúl viszi a puskát...2012.02.05 22:38
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.05 22:35
- A jobbikos "nem kér a zsidókból": lenácizta Izraelt Gyöngyösi2012.02.05 22:32
- Megkezdődött az 'Elie Wiesel-per'2012.02.05 22:32
- Napok óta halott férfira bukkantak az erdőben2012.02.05 22:31
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



